Vivékánanda őszintesége

Vivékánanda őszintesége

 

Rámakrisna egyszer megkérdezte legnagyszerűbb tanítványát, Szvámi Vivékánandát – akit eredetileg Narennak hívtak: – Naren, sok évig önmegtartóztatásban éltem, nézd hát, rendelkezem az összes magas sziddhivel. Szeretnéd ezeket megkapni tőlem? Nem kell meditálnod érte, mert ezt már megtettem helyetted. Neked adom minden erőmet. Naren késlekedés nélkül így válaszolt:
- Segítenek ezek az önmegvalósításomban?
A mester azt felelte: – Kedves Naren, nem segítenek. Az önmegvalósításnál a pszichikai erők nem számítanak. De ha akarod, az önmegvalósítás után használhatod őket. És ha rendelkezel ezekkel a pszichikai erőkkel, az emberek köréd sereglenek majd, és jobban szolgálhatod Istent az emberiségben.
A tanítvány így felelt: – Nem, köszönöm nem kérem. Hadd valósítsam meg előbb Istent. Majd azután foglalkozom vele, hogy megszerezzem ezeket az erőket.
Ekkor Rámakrisna a többi tanítvány előtt hosszan megáldotta legkedvesebb tanítványát és így szólt: – Tudtam, hogy te kiállod a próbámat. Ha bárki másnak tettem volna fel ugyanezt a kérdést, mint a mohó emberek, azt válaszolták volna: “Igen. Igen, kérlek, add nekem az erőket. Igazán kedves tőled.” De tudtam, hogy a te szíved teljesen tiszta. Te Istent akarod, egyedül csak Istent.

Sri Chinmoy

 

Sri Chinmoy könyvei
Sri Chinmoy tanítása – Gunagriha írása
Sri Chinmoy Belső Iskola
Sri Chinmoy spirituális útja

 

vissza>>